Mikor teljesít jobban egy diák: ha az országa gazdag, vagy ha a családja?
Gazdag országban tehetős szülők gyermekének lenni jó. Ezt a könnyen kitalálható összefüggést igyekeztek számszerűsíteni amerikai kutatók.
Gazdag országban tehetős szülők gyermekének lenni jó. Ezt a könnyen kitalálható összefüggést igyekeztek számszerűsíteni amerikai kutatók.
A névadó a sztálinizmus egyik legsötétebb alakja.
Agytekervényeink izgalmas rejtélyeinek sorát nem csökkentette a Massachusettsi Műegyetem (MIT) új kutatása, sokkal inkább növelte a kérdőjelek számát a tudományágban.
Eszköz az élet kódjának átírásához. Amit így méltattak a Nobel-díj odaítélői, annak felfedezése véletlenül indult, és érdekes versenyfutásba torkollott.
Túlzottan egyszerű a nyájimmunitást számító modell, jóval kevesebb ember megfertőződése is elegendő ahhoz, hogy a járvány veszítsen erejéből – vetették fel stockholmi és nottinghami matematikusok.
Manapság egyre több iskolában fogadják el, hogy elektronikus eszközökön, tableteken, laptopokon írják meg a házi feladatot a gyerekek, azonban egyre több kutatás erősíti meg azt, hogy az írás mikéntje hatással lehet a tanulási és emlékezési képességekre.
Ma még erős gyanakvás övezi a mesterséges intelligenciával felruházott gépek egészségügyi alkalmazásait, de a következő évtizedben egészen biztosra lehet venni a módszer térnyerését.
A 75 éve szabadalmaztatott ételmelegítő gyönyörű példa arra, hogyan segíti a véletlen a nyitott szemű kutatót, ebben az esetben egy katonai fejlesztés közben.
Manchesteri kutatók megfigyelése szerint a pandémia első hulláma idején nagyjából ötödével volt kevesebb a szakcentrumokban a szélütéses beteg.
Az amerikai elnökválasztási kampányban célpont lett a posta, a republikánusok szerint a csalás melegágya, ha levélben voksolnak a szavazók, a demokraták pedig azt mondják, Trump már előre bűnbakot keres választási vereségéért. 100 éve az amerikaiak annyira bíztak a postában, hogy gyerekek kézbesítését is rábízták.
Sokkal több múlik a felhőkön, mint gondolnánk – hangsúlyozzák liverpooli és londoni klímatudósok.
A városi poszméhek, más néven dongók nagyobbak és termékenyebbek, mint a vidékiek. Jobban alkalmazkodnak a városi körülményekhez – állítják biológusok a Halle-wittenbergi Martin Luther Egyetemről.
Nem mindenkinek adatik meg az ideális, napközbeni munkavégzés lehetősége, sokan kényszerülnek arra, hogy éjszaka dolgozzanak. Ilyenkor nagy ellenfél a fáradtság, az álmosság, ami nem megfelelő teljesítményhez, rosszabb esetben akár balesetekhez is vezethet. Ám a jelek szerint ez ellen lehet orvosság.
Jóval kevesebben kerülnek kórházba koronavírus-fertőzéssel azok közül, akik szemüveget viselnek legalább napi nyolc órában. Erre a következtetésre kínai kutatók jutottak, miután áttanulmányozták koronavírusos betegek kórtörténetét.
A világon élő gyerekek egyharmadának egészségét, társadalmi beilleszkedését veszélyezteti az ólom – tette közzé nemrég az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF.
Nem is hinnénk, mennyire friss találmány ez. Kidolgozója, a „svájci Semmelweis“ nem gazdagodott meg belőle, inkább közkinccsé tette receptjét.
„Leaves on the line”, vagyis levelek a sínen. Az angolok ennek hallatán már csak fáradtan nevetnek, mint egy régi kabarétréfán, de az abszurd előadás továbbra is műsoron van.
Almát hasonlítanak körtéhez, de nem úgy. Pár csík kemény jogi csatákban. Összekeverhető-e a bicikliút, a sütiző és a párt? Logók ügyében a cégek nem ismernek tréfát.
Eddig nem ismert oldalát mutatta meg a Vénusz. Megosztja a tudósokat az új felfedezés, amely élet nyomait sejteti a bolygón.
A műanyagoknál kevésbé félnek tőle, pedig a világ fuldoklik a betonban és a cementgyártás során keletkező szén-dioxidban. Számos reformtechnológiát fejlesztenek, ám az ipar csak vonakodva veszi át őket.